Lazacos-ricottás rétes
Elkészítés:
A töltelékhez a vajon és az olajon kis láng fölött negyedóráig dinszteljük a finomra vágott mogyoróhagymát, rátesszük a lebőrözött és egészen apró kockára vágott friss lazacot. Összekeverjük, ráöntjük a konyakot, elpárologtatjuk.
Beleszórjuk a finomra vágott kaprot, levesszük a tűzről, és langyosra hűtjük. Hozzáadjuk a szintén apró kockára vagdalt füstölt lazacot, a ricottát, a parmezánt, a kakukkfüvet, sózzuk és borsozzuk. Összegyúrjuk az egyik tojással és a másiknak a sárgájával (a fehérjét átmenetileg félretesszük), majd negyed óráig állni hagyjuk.
Felolvasztjuk a réteslapok megkenegetéséhez szánt vajat, összekeverjük az olajjal. Benedvesített konyharuhára terítünk egy réteslapot, a vaj-olaj keverékkel nagyon spórolósan megkenjük, ráterítjük a másodikat, kenjük, és így tovább a negyedikig. Azt már nem kenjük, hanem elosztjuk rajta a tölteléket.
A rétest a konyharuha segítségével feltekerjük, végeit behajtjuk. Megkenjük a félretett tojásfehérjével, mákkal és szezámaggal megszórjuk, majd szép aranybarnára sütjük. Langyosan, szeletekre vágva tálaljuk, de jó hidegen is.
Jó étvágyat kívánunk!
- tésztához:
- ½ csomag réteslap
- kenéshez vaj és olaj
- töltelékhez:
- 3 dkg vaj
- 2 ek olívaolaj
- 1 mogyoróhagyma
- ½ kg lazacfilé
- 1 kis pohár konyak
- 1 cs kapor
- 10 dkg füstölt lazac
- ¼ kg ricotta
- 2 szál kakukkfű
- 8 dkg resz parmezán
- 2 tojás
- só, őrölt fehérbors
- a tetejére mák és szezámmag
- forrás: Váncsa Miklós